június 22 2017

A tavalyihoz képest igencsak átrendeződött a rangsor idén – ezúttal nem egy popsztár vitte haza a legtöbb bevételt.

Ők a világ legjobban kereső sztárjai 2017-ben

Az év legnagyobb vesztese egyértelműen Taylor Swift volt, aki míg tavaly 170 millió dollárral gazdagíthatta bankszámláját, addig idén „csak” 44 millió zöldhasút vihetett haza. Szó sincs azonban arról, hogy kevésbé lenne népszerű, mint egy éve, csupán szabadságának köszönheti, hogy ezúttal kevesebb bevételre tett szert.

A lista élére ezúttal P. Diddy küzdötte fel magát, mögötte pedig Beyoncé és J. K. Rowling foglalják el a dobogót. A top 10-ben megtalálhatjuk még Cristiano Ronaldót, The Weekndet és a Coldplay-t is. Az összeállításban egyébként egyaránt szerepelnek zenészek, színészek, humoristák, sportolók, valamint rádiós- és televíziós hírességek, így egy igazán összetett felsorolást kaptunk a Forbes magazin jóvoltából, mely lap minden évben utánajár, ki mennyit keresett az elmúlt 12 hónapban.

  1. Sean "Diddy" Combs – 130 millió dollár
  2. Beyoncé – 105 millió dollár
  3. J.K. Rowling – 95 millió dollár
  4. Drake – 94 millió dollár
  5. Cristiano Ronaldo – 93 millió dollár
  6. The Weeknd – 92 millió dollár
  7. Howard Stern – 90 millió dollár
  8. Coldplay – 88 millió dollár
  9. James Patterson – 87 millió dollár
  10. LeBron James – 86 millió dollár

Ha szeretnéd a teljes listát megtekinteni, azt a Starity oldalán tudod megtenni!

Forrás: starity.hu