2016. 01. 25.

A napokban olvashattunk a hírről, miszerint Beyoncé új, hatodik stúdióalbuma készülőben van. Azaz, már tavaly év végén elkészült, de Adele visszatérése miatt eltolták az album kibocsátását. Úgy gondolták, hogy akkor Adele ideje jött el és szerették volna, hogyha rá fókuszálnának. Azonban már teljesen biztos benne, hogy kiadhatják, hiszen Adele korongja már kezd egyre lejebb menni a ranglistákon és így nyugodtan kerülhet ismét a rivaldafénybe Beyoncé. Továbbá azok a találgatások vannak, hogy február 7 – én az 50. Super Bowl félidejében a Coldplay – el közös fellépésükön fogja elárulni, hogy a következő albuma hamarosan a boltok polcaira kerül.

A napokban többször látták Beyoncét Los Angelesben miközben klipet forgattak. Legutóbb pedig New Orleans utcáin kapták lencsevégre. Azonban azt nem tudhatjuk, hogy a férje közreműködésével, Jay Z – vel jelenik meg az új album, vagy ez egy újabb Beyoncé album lesz. De mi reménykedünk benne, hogy a közreműködés mellett döntenek. Bárhogy is legyen, csak jöjjön!

2016. 01. 19.

Beyoncéról még mindig szinte semmit nem lehet tudni. De a hivatalos oldalára és a facebook oldalára feltöltött pár képet. Először felköszöntötte Michelle Obamát a születésnapja alkalmából:

https://i0.wp.com/www.beyonce.com/wp-content/uploads/2016/01/Unknown-2.jpeg?resize=600%2C300

More »

2016. 01. 17.

Szép napot mindenkinek! Kikerültek az idei év Brit Awards jelöltjei. Beyoncét egy kategóriában jelölték, mely a Naughty Boy és Arrow Benjaminnal készített közös daluk a "Runnin (Lose It All)" lett. Drukkoljunk nekik, hogy ezt a díjat bezsebeljék!

British Artist Video of the Year
Adele, "Hello"
Calvin Harris & Disciples, "How Deep Is Your Love"
Ellie Goulding, "Love Me Like You Do"
Jessie J, "Flashlight"
Little Mix, "Black Magic"
Naughty Boy Ft. Beyonce, Arrow Benjamin, "Runnin (Lose It All)"
One Direction, "Drag Me Down"
Sam Smith, "Writing's on the Wall"
Years & Years, "King"

2016. 01. 16.

Beyoncé és Jay-Z párosa már túl van egy rettentően sikeres közös turnén, illetve jó néhány közös slágeren, mint például a Crazy in Love vagy a Drunk in Love című dalokon, így nem is tűnik olyan hihetetlennek a hír, miszerint a pár közös lemezt készít, illetve, hogy újabb turnéra készülnének idén májusban.

Tavaly decemberben kezdtek pletykálni arról, hogy a páros együtt vonult stúdióba, melyről egy híres dalszerző, John Glass is elszólta magát Twitteren:

Jelenleg Beyoncé és Jay-Z albumán dolgozom. #HATALMAS lesz!

Korábbi hírek szerint, szintén 2015 decemberében, karácsony környékén Beyoncé klipet forgatott New Orleans-ban. A forgatás 6 napig tartott, ám arról nincs hír, hogy Jay-Z is a helyszínen lett volna vele.

Mindenesetre mi imádjuk ezt a feltételezést.

2016. 01. 12.

Sziasztok! Nem rég volt Beyoncé anyukájának és Blue Ivynek is a születésnapja. Az anyjuk születésnapi partija egy Del Frisco Grillező étteremben volt megtartva Kalifornia egyik kis városában, Santa Monicában. Beyoncé, Jay Z, Solange és Tina mostohalánya, a Pretty Little Liars színésznő Bianca Lawson vett részt az eseményen.

A lányuk egy tündérmese témájú születésnapi partyt kapott, ahol közel 50 vendég vett részt, köztük Kelly Rowland és Chris Martin. Blue Ivy egy gyönyörűszép barackszínű ruhát viselt és ki volt festve az arca. Ezekről az eseményekről kerültek fel az oldal galériájába képek.

Január 10 – én pedig lencsevégre kapták, ahogy a Son Of a Gun Los – Angelesi étteremből mosolyogva távozik. Erről is hoztunk nektek képeket!

2016. 01. 11.

Az új lapon rögtön egy sajnálatos hírrel kell kezdenünk, hiszen a világhírű énekes, David Bowie 69 éves korában elhunyt. Természetesen Beyoncé is nagy tisztelője volt, és egy fotóval megemlékezett róla a hivatalos oldalán:

 

2016. 01. 10.

Sziasztok! Bár sokak számára ismerős lehet az oldal, azért szeretnénk bemutatni: Magyarország egyetlen Beyoncé Knowles rajongói oldalát, mely a G-Portálon kezdte pályafutását, de úgy gondoltuk ideje tovább állni és egy kicsit feljebb lépni. A válaszottunk a flaunt lett és kicsit lassan, de megkaptuk a subdomaint. Így minden menüpontot áthoztunk régi oldalunkról és most már szeretnénk köszönteni mindenkit a beyonce.flaunt.nu oldalon!

A partnereinknek várjuk a visszajelzését ki szeretné a cserét folytatni velünk és úgy folyamatosan rakjuk ki őket! Várjuk a véleményeiteket és reméljük itt is hű látogatóink lesztek!

Puszil titeket: Aya és trish